H. András (40 éves budapesti lakos) barátomnak vannak jó megérzései. Például januárban azt mondta, 2019 a változások éve lesz. És valljuk be–letrafált. Atyaég mennyi minden történt idén… Az elmúlt napokban, mikor összegezzem az évet, rá kellett jönnöm, hogy az Univerzum megint jó fej volt. Ott és akkor ezt kizártnak tartottam, de a végén úgyis mindenki derült 🙂
Ugyebár vannak olyan dolgok, amik megváltoznak. A fene sem gondolta volna, hogy 40 éves fejjel új szakmát fogok tanulni, ráadásul rögtön többet is. Nehéz volt az értékesítéstől elszakadni, elvégre 16 év az 16 év. Munkával töltött éveimnek több, mint 85%-a. De ha minden irányjelző az ellenkező irányba mutat, hiába minden – okos enged, ha már szenved. És be kell vallani, szenvedtem. Az újdonságot szeretem, de a bizonytalant annyira nem. De mivel soha nem késő, belevágtam. Ma már nem ijedek meg egy cipősarkalástól, tépőzár varrástól vagy egy mind a 4 oldalán fúrt kulcs másolásától. Aztán a nyár közepén, a kulcsos-záras témát kibővítve elkezdődött a tanulás. Rengeteg alázattal és balfaszkodással, komoly küzdésekkel és kreativitással, főleg izommal meg lázzal, párszor telefonos és fényképes segítséggel (amikért utólag is és még előre is örök hála)… De mára már túl vagyok 80 önállóan megoldott záron, és büszkén mondhatom, hogy ajtó még nem maradt zárva előttem 🙂
Aztán vannak dolgok amik nem változnak. Amikor összegeztem az évet, rá kellett jönnöm, hogy a legfontosabb maradt állandó, ami mindennek az alapja, és amiért minden áldott ébredés egy igazi Csoda 🙂 Amik, illetve akik nélkül sehol nem lennék, akik akkor is ott vannak, amikor depis vagyok, amikor esetleg elviselhetetlen, és persze akkor is amikor könnyes szemmel nevetni kell magunkon vagy éppen egymáson. A 140 széles ágy marha kicsi tud lenni, amikor hatan nézzük a Bosszúállókat – mégsem csinálnám másként 🙂
Így nyugodtan mondhatom, hogy az év végére eljutottam odáig: DeLorean nélkül is tudatosan tervezem a jövőmet. Tudom milyen irányba szeretnék menni, merre tudom elkerülni a felesleges köröket – most már csak sikerül J Vannak komoly tervek, megvalósulni látszó célok. Amiket ha meg szeretnék valósítani, változtatnom kell. A napi rendemen, a heti rendemen, a kényelmességemen és a félelmeimen. Főleg az utóbbin. Van belőlük bőven, de előbb-utóbb a végére érek. 🙂